Mit jelent egy család számára, ha súlyosan beteg gyermeket nevel? Hogyan látja ezt a pszichológus?

„Bár az egészség nem minden, de egészség nélkül minden semmi” - így érzékeltette Schopenhauer egészségünk értékét. Megromlása súlyos veszteség, mely alapjában rengeti meg önbizalmunkat, örömképességünket, tetterőnket, jövőképünket. Mivel a családban a gyermek a legfőbb kincs, az ő súlyos megbetegedése az elképzelhető egyik legnagyobb csapás. Rendkívül erős szorongást kelt a szülőkben a tehetetlenség, amellyel a gyermek szenvedését nézik, és ez még a haláltól való rettegéssel is párosul. Emellett óriási terhet ró a családra a beteg gyermek gondozása.


A beteg gyermeket nevelő szülők sokszor úgy érzik, hogy az egészséges környezet nem érti meg őket.  Hogyan lehetne segíteni ezeknek a családoknak a társadalomba való (újra-) beilleszkedését?  Mit tehetnének ennek érdekében maguk az érintettek is?

A szülők gyakran úgy érzik, hogy magukra maradnak súlyos gondjukkal. Az egészségesek ugyanis kényelemből, lelki védekezésből elhúzódnak a beteg, gondokkal bajlódó, szomorú embertől. Másfelől az is igaz, hogy a problémás család megkeseredetten, visszahúzódóbban is él. Az egészséges embereknek többet meg kellene tudniuk a betegségekről, hogy jobban megértsék a betegeket. (Egyébként is sajnos bárki válhat újabb áldozattá.) Fontos a szolidaritás, a beteget ápoló családok segítése, pl. anyagilag vagy munkaidő-kedvezménnyel, de legalább jó szóval, több figyelemmel, együttérzéssel. Az érintett család részéről létfontosságú az, hogy bízni tudjon a gyermek gyógyulásában, és maga a gyermek is akarjon gyógyulni, vívja meg lelki harcát az életért. A vonuló felhők fölött örökké kék az ég - biztat a közmondás, és valóban: sok család számára újra kisüt a Nap.